Evanescence akkor és most
Az Evanescence a '90-es évek gyermekeinek egy meghatározó együttese volt, a Bring me to life-ot vagy a még korábbi My Immortal-t szerintem azóta is minden akkor fiatal még ma is tudja énekelni. Így persze én is, ezért sem volt kérdés, hogy ha Magyarországra jönnek én bizony elmegyek a koncertre.
Ez a koncert pedig tegnap volt és meg kell mondjam örülök, hogy nem hagytam ki.
Az előzenekar a Veridia nevű amerikai banda volt, akiket én sose hallottam, de egész jó kis bulit rittyentettek. A legnagyobb szám mégis az volt, mikor az énekesnőt Amy Lee, az Evanescence frontembere kísérte zongorán az egyik dalnál.
Ezután fél órás szünetet követően jöhetett a fő attrakció, vagyis az Evanescence. A felállás régi és új is egyben, régiek közül már csak Amy van meg, ugyanis a banda többi tagja szép lassan elhagyta a hajót, de talán ez nem is baj, ugyanis az új tagok iszonyatosan jó zenészek.
A régi klasszikusok mellett megszólaltak új dalok is, melyeket én nem nagyon ismertem, de úgy tűnt, hogy a közönség nagyrésze azért igen és bőszen énekelt és csápolt is. Ez alól persze kivételt képezett az a nyugdíjas párocska, akik mellettünk ültek, ők cukin csak hallgatták a zenét.
A zene mellett a fénytechnikát is bedobták igen rendesen. Az első két szám után attól tartottam, hogy epilepsziás rohamom lesz és nyáladzva esem össze a padlón, vagy legalábbis kiég a retinám, mert annyira sok volt néha. De persze mit is várok egy ilyen koncerttől, lehet csak én vagyok elszokva tőle.
Ha valaki azt gondolná, hogy egy ilyen koncertre ülőjegyet árulni hülyeség, az felejtse ezt el. Én sem ültem még rock koncerten - egészen mostanáig - és meg kell mondjam elég furcsa egy élmény, ugyanis mindent látsz. Nem lökdösnek, nem nyomnak agyon és az egész olyan testen kívüli elménnyé válik. Mintha VIP lennél vagy hasonló.
Életre szóló élmény volt és ha legközelebb jönnek erősen hajlok rá, hogy még egyszer megnézzem őket, ugyanis tényleg zseniálisak és mit sem vesztettek abból, amiért annó megszerettem őket.
(Budapest - 2019.09.08.)
